A céges alulteljesítés legfőbb oka

LELEPLEZVE!

Minden céges siker csapatjáték eredménye! (Nem, ez NEM közhely!) Az élhető céges hétköznapok egyik kulcsa is a csapatjáték! A munkahelyi alulteljesítés megoldásának kulcsa is… igen a csapatjáték.

A csapatjátékhoz azonban csapat kell. Az egymás mellett dolgozó emberek NEM minősülnek csapatnak.

Group To Team

A „panda” jelenség

Időnként a Te “csapatod” is ilyen?

 

Szeretnénk felkészíteni arra a pillanatra, amikor egy milliárdos cég egyik kulcsvezetőjeként arra kell rádöbbened, hogy…
PANDÁK között dolgozol!

Ha vezetőként időnként Te is úgy érzed, hogy “pandákkal” harcolsz, akkor ez az oldal garantáltan neked szól!

„Néha úgy érzem magam mint egy… állatkertben a pandák között. Mint amikor a gyerekek homokvárat építenk, és beletenyerelnek abba, amit nagy nehezen felépíttek aztán sírva fakadnak, majd dühükben szétrugdossák az egészet. Félreértik egymást, vádaskodnak és hárítanak. Ellenségesek, veszekednek, agresszívek és érzéketlenek.”

Szeretnéd kipróbálni milyen amikor nem “pandákkal” kell bajlódnod?

A Probléma

A legtöbb vezető még sosem dolgozott valódi csapattal. Lehet hogy Te sem…

Mivel a cégek 95%-ának csak emberei vannak, de valódi jól összedolgozó csapata nincsen, vezetőként hajlamosak vagyunk elfogadni, hogy csapatok helyett kényszerből egymás mellet dolgozó emberek halmazával, egyszerű csoportokkal kell eredményt elérnünk.

Vezetőként kevés ennél frusztrálóbb körülményt tudok elképzelni.

Minden cég sikere és élete a csapat(ok) sikere és élete… Lehet hogy a Te sikerterveid, vagy akár csak az elképzeléseid a vezetőként megteremtett élhető hétköznapi munka élményről az alapoknál, csapat hiánya miatt buknak el? Mivel a legtöbb cég ebben a helyzetben van… hajlamosak vagyunk elfogadni, hogy sánta lóval kell indulnunk a versenyen.

Te beletörődsz ebbe?

 

Csapat vagy csak csoport?

Ezen a szinten ez a legfőbb kérdés.

Ez az egyik legfőbb különbség a fáradságos küszködés, a határidőkkel való szüntelen csúszás, és kollégákkal átélt feszültség miatt stresszelt hétköznapok között. Ez a egyik fő különbség aközött amikor már a munkába menetet is fura érzésed van a gyomrod körül és mindennek a szöges ellentéte között. A jól végzett munka öröme, a mindeki elégedettségére szolgáló eredmények és a szinte élvezettel töltött munkanapok között.

A csoport alulteljesít, késik és szinte mindig űzött.  I  A csapat fegyelmezetten és okosan dolgozik, a feladatok előtt jár és élvezi a sikere jutalmát.

A csoport kegyetlen, közömbös és önző!  I  A csapat védelmező, befogadó és támogató.

A csoport újratermeli a konfliktusait, feszültségben él mely feszültség alatt felemészti önmagát, a vezetőit és a saját tagjait egyaránt.  I  A csapat kezeli a konfliktusokat, elviseli azt amin nem lehet változtatni és az előrelépés érdekében békére és harmóniára törekszik.

A csoport vádol és hárít.  I  A csapat támogat és felelősséget vállal.

A csoport… és még sorolhatnánk.

Hidd el nekem, nem egy csoportnak hanem egy csapatnak szeretnél a része lenni.

Mélyen hiszem hogy minden vezető és minden munkatárs százszor inkább dolgozna egy csapatban, mint egy “kényszer” csoportban.

Neked csapatra van szükséged, nem csak egy csoport emberre, aki történetesen ugyanott dolgozik.

 

A dolgok persze sohasem ennyire feketék és fehérek

A csapat kontra csoport mérés mindenképpen sokrétű. Miből áll össze a csapathatás és vajon hogyan válik mindez mérhetővé.

Vannak csoportok, amelyek egyes területeken nagyon is jól, valódi csapatként működnek. Más területeken ugyanez a csoport messze alulteljesít és ösztönös, már-már kaotikus csoportként viselkedik.

A legtöbb munkahelyi közösség nem a skála egyik sem a másik végén, hanem valahol a kettő között található. Szinte minden munkaközösség úton van a csapattá kovácsolódás felé. Valakinek a csoportja közelebb van az ideális csapathoz valakié pedig inkább mondható ösztönös csoportnak.

 

Bizonyos helyzetekben egy halom “pandaként” viselkednek, megint más helyzetekben pedig nagyon is tudatosak, szervezettek és profik.

Egy biztos: Minél inkább és minél több területen képes egy közösség valódi csapatként működni, annál hatékonyabbá és egyben örömtelibbé válik a munka.

Csoportvezetőként bizonyára célod a csoportból csapatot kovácsolni.

Egy jó kérdés hogyan?

 

Lehetséges megoldások

Hogyan lesznek a cégednél dolgozó emberek csoportjaiból (még) hatékony(abb) csapatok?

A

A) Bízzuk teljesen egy külsős cégre?

A gyakorlat azt mutatja, hogy egy-egy képzés vagy csapatépítő tréning bár felszínre hozhat problémákat és rámutathat a megoldásra is, nem eredményez tartós változást.

B

B) Vállald fel Te a fejlesztés feladatát?

Egész biztos hogy fontos szereped lesz benne, de csoportvezetőként lehet hogy sem a felkészültséged sem a kapacitásod nincs meg egy ilyen feladat önálló teljesítéséhez.

 

C

C) Dolgozzuk csapatban egy külsős céggel, ahol közösen egymást támogatva érünk el eredményt?

Tapasztalataink szerint ez az egyetlen tartósan működő koncepció. A leginkább járható út az amikor egy profi külsős csapat (erre mindjárt rátérünk) lefekteti az alapokat, úgymond kikövezi Neked az utat. Kiképzi a munkatársaidat. Lefekteti a sarokköveket, melyek mentén Neked pedig a kezedbe adja a megfelelő szempontrendszert, esetleg pontos vezetői útmutatót biztosít a változás következetes, mindennapi vezetői képviseléséhez.

A csapatépítésben az egyik legfontosabb szerep a vezetőé.

Nem tudjuk ezt elkerülni.  A vezető nélkül csinálhatunk mi vagy bármilyen külsős cég bármit, az eredmények el fognak halni.

A mi megközelítésünk sokkal inkább a vezető támogatása a csapatépítésben, az eszköztár bővítése, amivel a csoportból csapatot tud kialakítani. Csapatként együtt dolgozva a Te munkád és adott esetben a mi támogatásunk komoly eredményeket hozhat.

Mindeközben pontosan tudjuk, hogy…

Jogos kételyek I.

A csapatépítésre szolgáló hagyományos megoldásokkal szemben jogos bizalmatlanság élhet benned.

Ez a bizalmatlanság többnyire az eredmények szegényes voltában, vagy akár teljes elmaradásában gyökerezik. Az eredmények elmaradásának az egyik okát már tisztáztuk. Neked mint vezetőnek muszáj részt venned csapatépítésben és a külsős csapat muszáj, hogy tisztában legyen ezzel és teljes egészében a kezed alá kell hogy dolgozzon, sőt…

Ugyanakkor a probléma ennél sokkal mélyebb.

A csapatépítő tréningek

…legtöbbször nem többek egy jó bulinál, ahol bár az élmény összekovácsol, ahol bár napfényre kerülhetnek valós problémák, de ahol a tényleges megoldásra nem vagy csak nagyon kevés figyelem marad.

Magas élmény faktor, alacsony tényleges haszon.

 

 

A képzések, tréningek

…nyilván sokal melyben belemásznak a problémák megoldásának tanításába. Nagy mennyiségű ismeretet, sokszor megértést és konkrét megoldásokat is közvetítenek.

A baj ezzel kettős. Az egész rendkívül száraz és unalmas. A résztvevők csak a töredékét fogadják be a ténylegesen elhangzottaknak és még kevesebb az amire azután emlékeznek is. Amit pedig átvisznek a hétköznapi gyakorlatba a nullához közelít. A fókusz a tanításon, a tudás átadásán és jó esetben a megértésen van.

Magas értékátadási és ismeretátadási szándék, alacsony élményfaktor, nulla gyakorlat.

A baj tehát az hogy csapatszinten a tudás nem vagy csak elhanyagolható mértékben hoz változást. A tudásnak át kell mennie a gyakorlatba. Sőt ahhoz, hogy hosszan tartó valódi haszna lehessen a gyakorlatnak szokássá kell válnia.

Ez az a pont, ahol a csapatépítés először mondható sikeresnek.

Jogos kételyek II.

A csapatépítések és tréningek célkitűzései jók, söt nélkülözhetetlenek egy eredményes cég életében, de a cél elérésére alkalmazott módszerek sokszor túlontúl eredménytelenek.

Ennek fényében ki kell mondanunk, hogy a hagyományos képzésekre és csapatépítésre költött pénz jelentős része gyakorlatilag a kukába megy! Trénerként ás Team Builder-ként nagy meggyőződéssel mondhatom, hogy a hagyományos képzések, csapatépítési törekvések gyakorlati haszna jelentősen alacsonyabb mint szeretnénk.

Válaszút elé kerültünk tehát.
a) Mivel úgysincs ennél jobb megoldás, továbbra is befizetünk a megszokott csapatépítő foglalkozásokra és tréningekre, és elszenvedjük, hogy az embereink alkotta csoportokból továbbra sem válnak jól működő, hatékony csapatok.
b) Valódi megoldást követelve ragaszkodunk hozzá hogy a csapattá alakulás “csodája” megtörténjen.

Ehhez az utóbbihoz azonban valami más kell…

Csoportból Csapat Építés

NEM tréning és NEM csapatépítés hanem…

Valami olyanra van szükség ami, valódi és tartós változást eredményez.

A „Csoportból Csapat Építés” ötvözi a hagyományos csapatépítés és tréningek előnyeit, kiküszöböli azok hátrányait miközben a legfontosabb, a hagyományos csapatépítések és tréningek által teljesen figyelmen kívül hagyott tényezőt, a gyakorlatbaültetést és szokássá alakítást is magas szinten teljesíti.

Ahhoz hogy könnyebben átláthasd a hagyományos csapatépítések és tréningek hátrányait illetve az új koncepció előnyeit, elsőként azt a három tényezőt kell közelebbről megnéznünk amelyeknek egyike sem nélkülözhető a csapat létrejöttében.

A csapatfejlesztés nélkülözhetetlen tényezői:

  • A csoport tagjainak részvételi készsége – Mennyire figyel oda, mennyire kész részt venni és fejlődni?
  • A tényleges érték átadás – Mit tanultunk, mit viszünk ténylegesen “haza”?
  • Gyakorlati haszon – Abból az értékből amit “hazavittünk” mennyi az, amit a mindennapokban ténylegesen hasznosítunk is?

A három nélkülözhetetlen tényező alakulása a különféle csapatfejlesztési formák esetében:

Csapatépítés Tréning Csoportból Csapat Építés
A csoport tagjainak részvételi készsége magas alacsony magas
A tényleges érték átadás alacsony magas magas
Gyakorlati haszon alacsony alacsony magas

Persze mondani egyszerű, hogy Csoportból Csapat Építés mindhárom kategóriában jól teljesít, úgyhogy ezen a ponton teljesen jogosan hangzik el a kérdés:

Hogyan?

Hogyan érjük el azt, amit a hagyományos képzések és csapatépítés képtelen teljesíteni?

Titkos összetevő I. – Probléma és megoldás gyakorlati tudatosítása, megélése.

  1. Probléma felismerése – Hogyan? – Tanítással? Nem, hanem a probléma gyakorlatban való feltárásával és megélésével.
  2. Megoldás elméleti megtanulása – Hogyan? Tudatosítással és aztán sok példát használó tanítással.
  3. Megoldás gyakorlatba ültetése – Hogyan? Valóságos gyakorlatok, szerepjátékok és szituációs gyakorlatok révén.

Titkos összetevő II. – Alkalmazott, már szokás szinten rögzült tudás.

  1. Gyakorlás, azaz a gyakorlat olyan sokszor való ismétlése, hogy alkalmazható tudássá váljon.
  2. Az alkalmazott tudás ismétlése amíg szokássá nem válik.

Titkos összetevő III. – FEJLESZTÉSI KÖR

Egy adott jelenség, csoportdinamika, konfliktus, vagy egyéb kihívás szintjén valamennyi csapat fejlesztő foglalkozásunk során az alábbi, fejlesztési kört, kilenc lépéses ciklust alkalmazzuk.

Hisszük hogy ez a fejlesztési kör az egyik olyan extra, úgy is mondhatnánk, hogy titkos összetevő, amely nélkül a csapatépítésre tett szándékaik kudarcra vannak ítélve.

  1. A problémák feltárása és a kihívások megélése csoport gyakorlatok, játékos feladatok segítségével
  2. A feltárt problémák, kihívások tudatosítása
  3. Kihívások megoldásának tanítása
  4. Megoldások alkalmazásának gyakorlása
  5. Az alkalmazás kihívásainak megélése
  6. Az alkalmazás kihívásainak tudatosítása
  7. Az alkalmazás kihívásai kapcsán a megoldások tanítása
  8. Az alkalmazás kihívásai kapcsán a megoldások gyakorlása
  9. Újabb kihívások megélése
  10. A CIKLUS ELŐRÖL KEZDŐDIK (X3)

Mire egy adott csapatdinamika kellő szélességben és mélységben tárgyalásra kerül ezt a kilenc lépéses fejlesztési kört akár 3-4 szer is zárnunk kell.

Elégedettség

Az eredmények ára

Ha most azt mondod, hogy: De hát ez rengeteg idő!

Azt válaszolnám, hogy igen és nem… 🙂

Mindenképpen több idő és nagyobb erőfeszítés mint amit bármilyen hagyományos cégfejlesztési program hajlandó lenne az Te csapatodba befektetni, ugyanakkor egy egy egy ilyen kör viszonylag gyorsan is zárható.

Akárhogy is, a tipikus csapatfejlesztési periódus 6 hónap.

Megfelelő időközönként újra meg újra találkozva nem csak elméletben, de közös gyakorlások során és a találkozások közötti önálló munkában megélt tapasztalatok alapján építkezünk szintről szintre, míg a csapatszellem és a hatékony működés szokássá nem vált.

A Group To Team nagyon másképp áll hozá az általad elvárt eredményekhez mint bármi amit eddig láttál.

 

Csapatfejlesztés 4.0

Csoportból Csapat Építés
GroupToTEAM Programok

Minden céges eredmény CSAPATMUNKA eredménye…

éve a tréning szervezésben és csapatépítésben

eddig elvégzett csapatépítők és tréningek száma

cégek száma, akik mellettünk döntöttek

TO TEAM

Group To Team – Csoportból Csapatot

Az egymás mellé kényszerített emberek halmazából örömmel együtt dolgozó, jól szervezett, hatékony és elkötelezett csapatot kovácsolunk.

Mint ahogy azt már említettük, a tipikus csapatfejlesztési periódus 6 hónap. Mivel mindjárt első lépésként felvállalni egy 6 hónapos elköteleződést talán túl nagy lépés, könnybben befogadható és kipróbálható bevezető lépésekkel is indíthatunk.

Az egész programnak három fázisa van ahol az első könnyen és egyszerűen kipróbálható és gyakorlatba ültethető és ahol a további fázisok egyre nagyobb elköteleződést igényelve egyre átfogóbb és mélyebb eredményeket ígérnek.

Csoportból Csapat három fázisban!

1.

Instant csapatmentés

Az első fázis legnagyobb előnye az egyszerűség és gyorsaság. A rendszer annyira egyszerű, hogy ha szeretnéd már holnap el is kezdheted megreformálni a dolgokat.

Instant csapatmentés

Azonnal beszerezhető, önállóan alkalmazható csapatfejlesztő elsősegélycsomag.

Az első fázis legnagyobb előnye az egyszerűség és gyorsaság. A rendszer annyira egyszerű, hogy ha szeretnéd már holnap el is kezdheted megreformálni a dolgokat.

Egy fontos dolog! – A csapata imádni fogja. Az egész úgy van kitalálva, hogy “fájdalommentes”, élvezetes és szórakoztató legyen. Te is és ők is szeretni fogják.

A csapatfejlesztő elsősegélycsomag három fő feladatot lát el:
A) A csapat legfőbb gyengéinek feltárása és tudatosítása
B) A csapat legkritikusabb gyengeségeinek azonnali kezelése
C) A mentorált, de alapvetően önálló vezetői csapatépítésben való tapasztalatszerzés.

Amennyiben tetszik amit javaslunk, akár azonnal elkérheted az elsősegély csomagot. 

2.

Group To TEAM - TESZT

Átélheted mit tesz hozzá a csapatépítéshez a mi szerves részvételünk, illetve hogy miként is nézne ki egy folyamatos együttműködés.

Group To TEAM – TESZT

Egy témakörös 3 alkalmas Group To Team (GTT) csapatfejlesztés

Ezzel egy teljes témakör legfontosabb tényezőit közösen a helyére tesszük. Átélheted mit tesz hozzá a csapatépítéshez a mi szerves részvételünk, illetve hogy miként is nézne ki egy folyamatos együttműködés.

Ez csomag három, fél napos foglalkozást ölel fel, melyeket egymást követő hetekben szervezünk meg a cégednél. Az egyes alkalmak között intenzív önálló és vezetőileg támogatott munka folyik, mely munkának az elsősegély csomagban használt szabadulószobák és a csapatépítő játékok is részét képezik.

Ez a fázis tökéletes ízelítő a tényleges GTT programból. Amennyiben belevágunk elsőként elküldjük Neked a teljes “Csapatfejlesztő Elsősegély Csomag”-ot.

Amennyiben tetszik amit láttál, lépjünk tettek mezejére.

3.

6 hónapos Group To Team

Ez a teljes csomag! Vigyázat maradandó változásokat okoz!

Group To TEAM

Teljes 6 hónapos Group To Team (GTT) csapatfejlesztés

Ez a teljes csomag! Vigyázat maradandó változásokat okoz!

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua.

Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur.Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua.

Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur.

Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.>>

Haszon 1

I. Szabadulás a fékektől
Engedjük ki a kéziféket!

A csapatfejlesztési foglalkozások felszínre hozzák azokat a személyes problémákat, amelyek a csoporton belüli tagok között alakultak ki.
Ezek a problémák nagy mértékben csökkentik a munkavégzés hatékonyságát, mivel a figyelem a munkáról átkerül a személyes konfliktusokra. Amint ezek a gondok felszínre kerülnek, kezelni is lehet őket.

A csapat fejlesztést követően a munkatársak sokszor úgy érzik, mintha mázsás súlyoktól szabadultak volna meg. A tudatosítás, a megoldások megtanulása és gyakorlása következtében a magunkkal cipelt konfliktusok, az önérvényesítésre való képtelenség, a megbántottság különféle formái mind-mind kezelhetővé válnak.

A terhek letétele, a fékeketől való szabadulás mindenképpen célja a csapatépítésnek, hiszen a különböző feladatok gördülékeny együttműködést követelnek meg a résztvevőktől.

A professzionális, ténylegesen hatékony csapat fejlesztésnek legalább három kiemelkedő hozadéka van

Haszon 3

II. Kölcsönösen élvezetes együttműködés Szeretünk csapatban dolgozni

A csapatépítés további célja a kapcsolatok fejlesztése és a csapaton belüli szerepek kialakítása, tisztázása, megerősítése. A tisztázott szerepek, a hatékony és kölcsönösen építő együttműködés alapelveinek, szabályainak és sarokköveinek lefektetésést, és gyakorlását követően egy olyan munkahelyi légkör és munkahelyi kultúra alakul ki, amelyben jó dolgozni.

Olyan munkahelyi kultúra alakítható ki tehát, amelyben nem csupán jó dolgozni, de amiben egyáltalán lehet hatékonyan dolgozni, sőt amiben a résztvevők hatékonyan is AKARNAK dolgozni.

A kölcsönös tisztelet, bátorítás és elismerés légkörének kiépítése szárnyakat ad.

A szervezetfejlesztés egyik alapja a csapatépítés, hiszen a cél a teljesítmény javítása egy csapat-alapú környezetben. Ez nem csupán a munkahelyi körülményekre igaz, hanem sportcsapatokra, iskolai osztályokra vagy akár egy repülőgép személyzetére is.

Haszon 3

III. Tuning, azaz igazi hatékonyságnövelők. “Baromi jók vagyunk. Lehet hogy indulunk az olimpián is…”

A profi jól összeszokott csapatok MÁST és MÁSKÉPP csinálnak mint az egyszerű, ösztönösen működő csoportok.

Megtanítjuk, begyakoroljuk és szokás szintre emeljük legfontosabb hatékonyság növelő csapatdinamikákat.

Mire végeztünk egy nagyságrendekkel hatékonyabban működő csapatot kapsz.

Ráadásul a Csoportból Csapat Építés következtében növekszik a résztvevők együttműködési készsége és tolerancia szintje, valamint képessé válnak a komfortzónájuk tudatos megváltoztatására a cél érdekében.

Mindezek a készségek elengedhetetlenek a céges sikerek eléréséhez is.

Hogyan tovább?

Mi legyen a következő lépés?

Ha eljött a cselekvés ideje

CSELEKVÉS

Hol tartunk most?

1) A hatékonyság kulcsa

A igazán hatékony működés egyszerűen egymás mellett dolgozó emberek csoportjaival szinte lehetetlen. A hatékony működéshez a csoportokat csapatokká kell fejleszteni.

Tisztáztuk hogy attól, hogy emberek egymás mellett dolgoznak még nem alkotnak csapatot.

 

 

2) A legnagyobb vesztes Te vagy!

Megállapítottuk, hogy a vezetők többsége csapatok híján csoportokkal kényszerül dolgozni és így gyakorlatilag sánta lóval indul a versenyen. Könnyen lehet hogy Te vezetői szinten csúcsteljesítményt nyújtasz és a befektetett munkád alapján minden elvárást túl kellene szárnyalnotok, de mivel csapat helyett emberek egy szinte kaotikus csoportjával kényszerülsz dolgozni, épp hogy csak víz felett maradtok.

A céges eredmények elmaradásának éppúgy mint a mindennapi feszültségnek ez az egyik fő oka: A csapatok hiánya.

 

 

3) A csoportokból csapatokat kell képezni. Jó kérdés, hogyan?

Annak a fényében hogy a csapatok építésére tett hagyományos törekvések igen megkérdőjelezhető gyakorlati haszonnal járnak, kijelentettük, hogy valami másra van szükség mit ami mindeddig a rutin volt.

A csapatépítő napok sokszor semmi egyebet nem adnak mint egy ”jó bulit” és ismételt lehetőséget a “legális” lerészegedésre. A tréningek unalmasak, a résztvevők jó ha az elhangzott információk 20% emlékeznek és szinte semmit nem viszenk át belőle a hétköznapi gyakorlatba.

A csoportok ettől nem alakulnak csapatokká.

A cégen belüli feszültségek, személyi konfliktusok, a gyenge munkamorál, a kommunikációs kihívások, a céges anarchia, az elfogadott hétköznapi “őrület” nem szűnik meg.

Valójában nem változik semmi.

Nincs ez így rendben.

 

 

4) Meddig hagyod hogy a “pandák” szabadon garázálkodjanak?

Egy valódi előrelépésre, valóban élhetőbb munkahelyi hétköznapokra és igazi teljesítmény növekedésre vágyó vezető mint Te, nem érheti be ezzel.

Mi nem értük be ezzel.

Változtass, változtassunk közösen!

Az elmúlt majd két évtized tapasztalatával és több mint 1000 csapatfejlesztési képzéssel és rendezvénnyel a hátunk mögött kifejlesztettünk egy FORRADALMI programot, amely az eddig használt csapatépítési törekvések minden előnyét, azok hátrányai nélkül hordozza.

 

 

5) Élmény alapú, mélyen tudatosít és tanít, gyakorlatorientált, sőt a gyakorlatba ültetett tudást szokás szintre emeli.

Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a munkatársak viselkedése, hozzáállása, munkafegyelme és napi rutinja ténylegesen MEG FOG VÁLTOZNI. Mindezzel együtt a Te mindennapi vezetői rutinod is meg fog változni. Vége a “pandákkal” való küszködének. Lehet hogy életében először egy valódi csapattal dolgozhatsz.

Átélheted, hogy milyen az amikor nem tűzoltással, hibajavítással, konfliktuskezeléssel, határidő drukkal kell küzdened.

Semmi egyéb dolgod nincs mint elindulni.

Ha eljött a CSELEKVÉS ideje

HÍVJ

(+36) 20 969 1800

GROUP TO TEAM

1085 Budapest, Blaha Lujza tér 3.
Europeum Bevásárlóközpont
2. emelet

Telefon

(+36) 20 969 1800

EMAIL

iroda@grouptoteam.hu

Minden jog fenntartva! 2023 © grouptoteam.hu

GDPR adatvédelmi tájékoztató