A rituális vezetői öngyilkosság 12 legbiztosabb módja: #4 Kezeletlenül hagyni az indokolatlan munkahelyi agresszivitást
Irodai trollok és áldozataik
A munkahelyi agresszivitás eltűrésének veszélyei
GroupToTeam
A Probléma
Két fő bűn a munkahelyi agresszivitás kapcsán.
Elefántnak vagy nyuszinak lenni.
A munkatársak részéről érkező negatív indulat leginkább az áldozatok körében emészt fel rengeteg érzelmi energiát teljességgel szükségtelenül. Nem szabad ennek a hatásait lebecsülni.

Elefántok akik simán beletaposnak a másik világába és nyuszik akik nem tesznek ez ellen semmit
Az alábbi valós eseményen alapuló kis intermezzo egy jó példa arra, hogyan mérgezi a munkahelyi agresszió egyik formája a munkatársainkat, miközben nagyaon is valóságosan hátráltatja egy projekt előrehaladását:
Éva már reggel óta szorong egy elvégzetlen feladat miatt, amikor megszólal a telefon. A főnök az, és Éva gyomrát azonnal összeszorítja egy enyhe, de határozott görcs.
“Biztos a jelentés miatt hív” – gondolja, és igaza lett.
A főnöke már másodszor kérdezi, hogy mikorra várható Béla jelentése, mert csak az alapján tudja megszervezni a már nagyon is esedékes megbeszélést.
“Béla nem válaszolt még az e-mailemere és a telefont sem veszi fel.” – válaszolja Éva némi bűntudattal, hisz annyira fél beszélni Bélával, hogy fel sem hívta.
“Értem…” – mondja a főnök, majd hozzáteszi:
“Esetleg átsétálnál hozzá Éva? Végülis csak két ajtóval van odébb…”
Ezzel bekövetkezett az, amitől Éva a leginkább tartott. Beszélnie kell Bélával. Éva habozik. A csend már-már kellemetlenné nyúlik, mire kelletlenül beleegyezik. “Köszönöm Éva” – mondja a főnök, bár nem érti Évá a kelletlenségét. Azért nem olyan nagy ügy átsétálni a szomszéd irodába… gondolja magában, de szó nélkül hagyja a dolgot.Éva nagyot sóhajtva teszi le a telefont. Feláll és elindul Bélához. Amikor odaér az ajtóhoz mégsem kopog be, hanem inkább továbbsétál a mosdóhoz. A mosdó után ismét Béla irodájához indul, de valamilyen “furcsa” oknál fogva a büfében köt ki. A büfében összefut Mariannal. Ahogy megpillantja a barátnőjét hirtelen megvilágosodik! „EZ AZ!” mondja magában és azonnal megszólítja.
“Mariann de jó hogy látlak! Kérhetek tőled egy szívességet. Csak egy apróság, de nekem rengeteget segítene.”
Mariann készségesen várja hogy miről is lenne szó. “Bekopognál Bélához, és megkérdeznéd tőle, hogy mikorra készül el a jelentéssel?”
Mariann kissé értetlenül néz rá, de beleegyezik és már indul is.
Behajol a nyitott irodaajtón…
“Béla, hogy látod, mikor készülsz el az elemzéssel?” – kérdezi mosolyogva, mire Béla ledobja a kezében tartott tollat és hasztalanul erőltetett nyugalommal, valójában vibráló feszültséggel közli: “Megmondtam, hogy szólni fogok amint megvagyok. Szépen kérlek NE ZAKLASS ezzel… VAN ELÉG BAJOM ÍGY IS!”
Mariann az agresszivitástól kissé megfagyva megfordul és szó nélkül távozik.Évához visszalépve csak ennyit mond. “Már értem hogy miért nem akartál vele beszélni.” Majd levonja a végkövetkeztetést: “Ez egy bunkó.”
Később a főnöknek harmadszorra is telefonálnia kellett a jelentés miatt. A dolognak az lett a vége, hogy saját maga beszélt Bélával.
Egy amúgy 2 perces kommunikációs helyzet egy szinte az egész napon átívelő bizonytalansági tényezővé és feszültségforrássá vált.
Letölthető minitanfolyamunk azonnal alkalmazható megoldást kínál ilyen és ehhez hasonló munkahelyi kihívásokra. Most DÍJMENTESEN hozzájuthatsz:

Indokolatlan agresszivitás! – Ha nem készítjük fel rá a munkatársainkat el is veszíthetjük őket.

A munkaköri légkör megromlásán túl konkrét hatékonyság csökkenéssel is számolni kell. A munkatársak kerülik egymást, önkéntelenül halogatnak olyan feladatokat, amelyek az agresszivitásra hajlamos kollégát érintik, de garantáltan megszűnnek élvezni a munkájukat.
Szerinted ez helyénvaló? El tudod képzelni, hogy különféle érzelmi túlreakciók milyen továbbgyűrüző hatásokat generálnak? Hogy látod? Érdemes lehet tenni ez ellen?
Két oldalról tudjuk kezelni a munkahelyi agressziót. Megfékezhetjük az agresszorokat, és felvértezhetjük az áldozatokat.

A Megoldás – Átmenetileg DÍJMENTESEN
“Tanuld meg kezelni a munkahelyi agresszivitást!”
A COACH GAME Magyarország egyik vezető csapatépítő vállalkozása és a G.A.I.N Intézet Magyarország közös fejlesztésű “Tanuld meg kezelni a munkahelyi agresszivitást!” című 5+1 részes Minitanfolyama, melyet egy kísérlet erejéig DÍJMENTESEN hozzáférhetővé tettünk, kevesebb mint egy-egy A4 oldalnyi zseniális tömörséggel és lényegre fókuszálással kezeli ezt a nagyon is komoly kérdést.
A munkahelyi agressziót két oldalról közelítjük meg:
A) Egyfelől háromlépéses, könnyen adaptálható stratégiát adunk az agresszió rendszerszintű megfékezésére. A stratégia mellé konkrét vezetői útmutatást és kontroll folyamatot is biztosítunk.
Mindezt fejezetenként 5-5 percben.
B) Másfelől felvértezzük az agressziót elszenvedőket. Két jól alkalmazható konfliktuskezelési lehetőséget mutatuk. Konkrét, a lehtöbb szituációban használható mondatokat adunk, amelyek hatékonyan kezelik az agresszióra hajlamos embereket.
Azonnali segítség a kevesebb mint egy-egy A4-es oldalon
Minitanfolyamaink ereje pont a rövidségükben és gyakorlatiasságukban van. Egy-egy rész 2-4 perc alatt befogadható. Konkrétan alkalmazható módszerek, adaptálható mondatok, vezetői tanácsok teszik akár azonnal alkalmazhatóvá.
Csapatépítésre és csapatfejlesztésre specializálódott szakememberekként persze tudjuk, hogy egy szervezeten belül számos további kommunikációs és egyéb kihívással is találkozni. További Minitanfolyamaink szinte minden jelentős céges kihívást kezelnek, percek alatt befogadható könnyedséggel, de mégis átütő hatással.
Kérd el most a “Tanuld meg kezelni a munkahelyi agresszivitást!” című 5+1 részes Minitanfolyamot és öt egyszerű lépéssel kezdd el kiküszöbölni ezt a pusztító körülményt.
Növekvő eredményeket és örömteli együttműködést kívánunk a Csapatodnak,

Fábián Viktor
csapatépítés módszertan fejlesztő

Várfalvi Balázs
CMC, minősített vezetési tanácsadó
ui: Amennyiben úgy éreznéd, hogy a fenti esettanulmány túlzás, érdemes feltenned a következő kérdést: Amennyiben a Te csapattagjaidnál is előfordulnak hasonló szituációk, vajon mennyiben hátráltatják a cég ideális működését és vajon milyen erőfeszítés árán háríthatók el?
Sokszor könnyen kezelhető apróságok mentén lehet a legnagyobb előrelépéseket elérni. DÍJMENTES anyagunk révén alig néhány perc alatt birtokába kerülhetsz könnyen alkalmazható, a mindennapi munkalégkört mégis jelentősen javító megoldásoknak.
Töltsd ki az űrlapot és szabadulj meg ettől az alattomban pusztító erőforrásgazdálkodási hibától!
Csapatfejlesztés 4.0
Csoportból Csapat Építés
GroupToTEAM Programok
Minden céges eredmény CSAPATMUNKA eredménye…
Üdvözlettel:
Fábián Viktor
csapatépítés fejlesztő
és
Várfalvi Balázs
minősített vezetési tanácsadó
ui: Amennyiben úgy éreznéd, hogy a fenti esettanulmány túlzás, érdemes feltenned a következő kérdést: Amennyiben a Te csapattagjaidnál is előfordulnak hasonló szituációk, vajon mennyiben hátráltatják a cég ideális működését és vajon milyen erőfeszítés árán háríthatók el?
Sokszor könnyen kezelhető apróságok mentén lehet a legnagyobb előrelépéseket elérni. DÍJMENTES anyagunk révén alig néhány perc alatt birtokába kerülhetsz könnyen alkalmazható, a mindennapi munkalégkört mégis jelentősen javító megoldásoknak.
Töltsd ki az űrlapot és szabadulj meg ettől az alattomban pusztító erőforrásgazdálkodási hibától!
éve a tréning szervezésben és csapatépítésben
eddig elvégzett csapatépítők és tréningek száma
cégek száma, akik mellettünk döntöttek
Letölthető minitanfolyamunk azonnal alkalmazható megoldást kínál különféle kommunikációs csapdákra.
Most DÍJMENTESEN hozzájuthatsz:
TO TEAM
Telefon
(+36) 20 969 1800
iroda@grouptoteam.hu
Minden jog fenntartva! 2023 © grouptoteam.hu